2015. június 29., hétfő

Férfikórus Évadzáró,Solymár.


Kádár László kórustársunk és felesége vállalta magára a házigazda szerepét, hogy otthonuk kertjében egy jó hangulatú összejövetellel búcsúzzon a Férfikar az elmúlt félévtől a nyári szünet előtt.

2015. június 28., vasárnap

Betelepülési Emléknap Solymáron


A német telepesek betelepülésének napját nagyszabású műsorral és fúvóstalálkozóval ünnepelte a község. A Férfikar a Községháza előtt Tóth Árpád Die Donau flieβt című kórusművét énekelte Fábián Attila vezényletével. A Templom téren álló Betelepülés-emlékkőnél a kórus nevében Wenczel Mihály helyezte az emlékezés gyertyáját. 
 
 

2015. június 6., szombat

Emléktábla állítás és Emlékmise Kelemen Istvánné tiszteletére.


A Hagyományőrző Asszonykórus és a Férfikórus emléktáblát avatott alapító karnagya, Kelemen Istvánné solymári lakóházának falán a Kálvária utca 10. szám alatt. Az ünnepségen beszédet mondott Milbichné Taller Mária az Asszonykórus, Enczmann László a Férfikórus és a Helytörténeti Alapítvány valamint Jablonkay Mária a Helytörténeti Társaság nevében méltatta Kelemen Istvánné életútját. Az ünnepségen után hálaadó szentmisére került sor a Plébánia templomban melyet egy rövid koncert követett. Az avatáson, a misén és a koncerten mind a négy solymári kórus részt vett. A Férfikórus a következő műsorral tisztelgett alapító karnagya előtt: 

Beim ojdn Lindenpaam - solymári népdal Kelemen Istvánné gyűjtéséből
Taller Mátyás : Im Ofner Bergland

Franz Schubert : Wohin soll ich mich wenden

Pero Gotovac : Ave Maria

Ludwig v. Beethoven : Die Ehre Gottes

Vezényelt: Fábián Attila



 

Virágvasárnapi Passió Solymáron

 A solymári Római katolikus templomban a Szokolay Bálint Nőikar és a Férfikar közös előadásában hangzott el a Virágvasárnapi Passió Szent Má...